Állatkerti találkozó

Egy keddi reggel ébredek:

Jaj, Istenem, elkések!

Felöltözök, kapkodok,

Reggelimhez nem nyúlok.

Hinda könyvét keresem,

De sajnos sehol sem lelem.

Végül meg lesz hirtelen,

A táskámban feledtem.

Minden megvan, indulok,

Ajtót, rácsot bezárok,

Vagy tíz percet végig futok,

Majd a metróba beszállok.

Keletibe érkezek,

Nincsenek meg, az szj-ek.

Hindát hívom, mit tegyek,

S így, meg lettek az emberek.

Jön a hosszú névmondás,

Egy ember, nyolc nick, mind-mind más.

Várunk kicsit, majd indulunk,

Egész úton metrózunk.

Itt az állatkert, megvagyunk,

A sort látva csak ámulunk.

Kettéoszlik a társaság,

Majd jöhet a hosszú várakozás.

A fizetéssel van kis gondunk,

De együtt mindent megoldunk.

Mikor végre bejutunk,

Az állatokra támadunk.

Látunk verebet, papagájt,

Ezerféle szép madárt,

Őket leső Agathát,

És a fotózgató Hindát.

Megleljük a farkasokat,

Eliata nyüszít ekkor sokat,

Mert nem sikerül lefotózni,

De Hindának sikerül ezzel is megbirkózni.

Megyünk tovább, nem sietünk,

Majmot, kicsit-nagyot nézegetünk,

Játékukon nevetgélünk,

S közben egymással ismerkedünk.

Megleljük a játszóteret,

Nagyokból lesz sok kisgyerek,

S bár ki van írva a korhatár,

A felügyelő egy fényképig vár.

Japán kertre rálelünk,

Két csoportképet készítünk,

Mindegyiken virul a fejünk,

Látszik, hogy együtt lenni, nagyon szeretünk.

Szükség van egy pihenőre,

Le is telepszünk egykettőre.

Veszünk inni, enni mind,

Hála Ninának, lett sültkrumplink.

Hinda fotóz ismét sokat,

Engem igaz egyből kihagy.

Kárpótólt is rögtön ezért,

És még bocsánatot is kért.

Beszélgetünk, eszünk iszunk,

Az árakon bosszankodunk,

Feliciát szidjuk rendesen,

Ezért ő csak magára vessen.

Fittek vagyunk újra, remek!

Indulhat tovább a menet.

Látunk pingvint, fókát, zsiráfot,

Meg egy mtv-s stábot.

Idő közben megállunk,

Hogy minden könyvet aláírassunk,

Nina háta nagyon fájhat,

Hisz őt használtuk könyvtámasznak.

Keressük a vadmacskákat,

Körözgetünk elég sokat,

Bármit teszünk, nem leljük őket,

De végül egy úr, útba igazít minket.

Fotóznánk, de az állatok elmásznak,

Ám lett végül kép, hála Charlie-nak.

Majd betérünk az éjszaka házába,

Ahol denevérek nyüzsögnek százával.

De van ott maki, befér tenyeredbe,

A kaja miatt egyik meg is lett verve.

Szerettük volna hazavinni őket,

De beláttuk, hogy sajna nem lehet.

Ballagtunk tovább, nem is tudom hova,

De elvileg ott, veszély lett volna.

Nem volt ott semmi, csak hús, rothadva.

El is húztunk onnan fújolva.

Feltűnt a stáb a tévétől újra,

Egyesek üldözték is őket futva.

Nevettünk rajtuk, és míg visszatérésük vártuk,

Meglestük megint, ordas barátunk.

Elindultunk onnét, hogy jegesmedvét lessünk,

S útban a kijárathoz, egyikünktől búcsút vehessünk.

Nem siettünk nagyon, bár tudtuk hogy kéne,

Megálltunk még egy csoportkép erejére.

Majd társaságunk fele, megkívánta a kávét,

De étterem zárva volt, cukrászda szintén.

Anyáztunk ezért, eléggé rendesen,

Hogy itt egy normális nyitva tartás sincsen.

Találtunk kávét, újra örültünk,

És utána az állatsimogatóba is betértünk.

Nem voltunk bátrak, féltünk a lámától,

Vagyis pontosabban, csak a nyálától.

Mert szembe köp az, ha veszélyt sejt,

Ezért a közelébe menni, senki sem mert.

De kellett a kép és űzött a kíváncsiság,

Úgyhogy megjött a bátorság.

El is illant utána rögtön,

Mentünk mi is, nehogy a láma leköpjön.

De nem mentünk messze, csak pár méterre,

Ahol várt ránk egy halomnyi kiskecske.

Elvoltunk ott, eléggé sokáig,

Egészen pontosan, majdnem zárásig.

Sietve megnéztük a kiszáradt krokodilt,

Elfilóztunk rajta, megegyen-e valakit.

Kattogtattunk párat, famásán ülve,

Mielőtt a kirándulásnak itt vége lenne.

De nem is volt vége, mert McDonald’s-ba mentünk,

Hogy még egy kicsit, együtt lehessünk.

Kajáltunk, csevegtünk, fotóztunk párat,

S elváltunk két lánytól, mert a vonat nem várhat.

Nem maradtunk sokkal tovább mi se,

Trolival robogtunk el, a Keletibe.

Megvártuk a vonatot, s közben rágyújtottunk,

Hogy amellett a napot, újra megtárgyaljuk.

Majd búcsúzkodtunk páraktól, de tudtuk: nem örökre,

Mert, megbeszéltük: aki tud, otthon feljön msn-re.

Elindultunk haza, mi a pár megmaradt,

S rájöttünk: még egy tali biztosan nem árthat.

Otthon, fájó lábbal, de boldogan feküdtünk az ágyba,

S örömmel gondoltunk vissza erre a napra.

Nem mondok mást végül,

Csak annyit, hogy szép emlék,

Mert ezt jelenti e nap a számunkra,

Nem fér hozzá kétség.

Gabrielle