A messiás
2007.10.02. 17:52
A messiás
A remény harangjai keltettek a reggel, De most is sötét volt, sötét, mint az éjjel. A nap még harcunk alatt hagyott cserben minket, S onnantól csak a hold köszöntött bennünket.
A rémes sikolyok örökké csak zengtek, Az emberek minket már rég elfeledtek. Árnyénünkkel küzdve fulladoztunk a magányban, S hittünk a felszabadító és megváltó halálban.
De az sem jött soha hiába vártuk, Magunkat a vérpadra hiába kínáltuk. Szakadt ruháinkra megannyi vér tapadt, Pusztuló mennyország nekünk csak ez maradt.
S meggyötört szárnyaink rabláncra verve, Így estünk mi angyalok eléd térdepelve. Fejünket hajtottuk vártuk kardod élét, Láttuk a világ peremének szélét.
Fegyvereink bűnös letétele után, Lépdeltünk a gyarló fájdalomnak nyomán. S a démonok fattyai között szétnézve, Átkoztuk a szelet, a déli féltekére.
Majd mikor a férgek már rágták testünk, Akkor ébredtünk rá, örökre elestünk. Az emberek kora végleg leáldozott, Magának köszönheti a sok háborodott.
S hogy ragály járja e véren vett világot, Hitetlenség az, melyet egy gyermek kiáltott. Nem démonok fattya, de nem is ember gyermeke, E fertőben született messiások egyike.
Egy gyermek, ki majd lesz világok ura, Fején emberöltőket megért korona. Kezében újrakovácsolt penge s nyílvessző, Így lesz pokol és menny ezen túl egyenlő!
Alesta Pécs, 2007. 09. 23.
|