Karen
2007.06.26. 13:50
Karen
Karen 17 évesen látta meg a napvilágot Londonban. Édesanyja, Cecilia súlyos betegségben szenvedett, s csak pillanatok kérdése volt, hogy ő és gyermeke túlélik-e a szülést. Férje, Jack és Cecilia anyja odakint várakoztak. Este tízet ütött az óra. A kórházban alig volt valaki. A nő anyja és a férje nem sokat beszéltek egymással azelőtt, így kínos órák elé kellett nézniük. Hajnali egykor az orvos kilépett a szülőszoba ajtaján, arcán vegyes érzelmek uralkodtak, de megpróbálta rezzenéstelen arccal közölni a híreket. A kislány megszületett, de az édesanyja már nem élte túl. Jack halk szipogásba kezdett, mialatt a megszületett kislány nagymamája hangos zokogásban tört ki. A férfi tudta, hogy erősnek kell lennie, márcsak a nagymama, és a kislány miatt is. A csecsemő a Karen nevet kapta. A nagymamát 2 évvel később elvitte egy szívroham, így Jack és Karen egyedül maradtak. Életük eddig sem volt egy álom, az idő múlásával egyre jobban elszegényedtek, végül fedél, élelem és pénz nélkül maradtak. Jack értett a lopáshoz, hisz olyan helyen nőtt fel, ahol enélkül nem maradhatott az ember biztonságban. Az apa így folyamatosan lopott, ahonnan csak tudott, s a szabadidejében Karent tanította a különböző fortélyokra. A lány 6 évesen már sok mindenhez értett. Egyik este az apjával ment a szokásos körútjukra, amikor az egyik boltban rajtakapták a férfit, és az eladó szó nélkül lelőtte őt. Karen rettenetesen megijedt. A magára maradt kislány még nem tudta felfogni, mi is történt, de valamit érzett odabenn. Nem sírt, de tudta, hogy apja már többet nem lesz vele. Ettől a pillanattól kezdve a lány sokáig nem szólt semmit. Járta az utcákat, lopott a túlélésért. Lassan eltelt egy év, s a lány már lassan mesterévé vált a tolvajságnak. Gyakran a közeli parkban aludt, ahol érzékszervei megélénkültek, s minden apró neszre felkapta a fejét. Szaglása is kifinomult, és éjjel jobban látott, mint bárki más. Egyik éjszaka a baglyok éles hangon huhogtak, s csőrüket erősen csattogtatták. Ezen az éjjelen Karen a parkban sétált. A bokrok, fák is hangosan zörögtek. A lány tudta, hogy nincs egyedül, valaki figyeli őt, de nem esett kétségbe, hiszen megtudja magát védeni. Egy hirtelen pillanatban több, hozzá hasonló korú gyermek jelent meg a semmiből. Karen könnyedén elintézte őket a ravasz gondolkodásával, amiért az idegen gyerekek csodálattal néztek rá. Befogadták a lányt a tolvaj közösségükbe, ahol minden olyan dologra megtanították a nagyobbak, amelyet még nem ismert. Tíz éves korától kezdve valóban mesterévé vált a lopásnak, s ezt a szegényebbek megsegítésére használta. Gyakran tanított ő maga is kisebb gyermekeket. Tudta, hogy apja mérhetetlenül büszke lenne rá, ha most látná. Karen látványosan adta elő „magánszámait”, mindig megtalálta a módját, hogyan férkőzhet a gazdagabbak közelébe, hogy aztán minél nagyon zsákmányt szerezhessen. Ha szüksége volt valami apró dologra a terveihez, a többiek késséggel rohantak neki segíteni. Elkészítették a haját, szereztek vagy éppenséggel varrtak valamilyen előkelőbb ruhát, hogy az emberek ne kerüljék őt az utcán. A lány szépen lassan elhíresült a szegények között, de a helyi hatóságok is nagy erőkkel keresték őt, mindvégig hiába. Megtanult nem bízni az emberekben, hiszen ki tudja, talán egyszer épp ők fogják okozni a vesztét. Ügyesen kikerülte az eléje gördülő akadályokat, kivéve az érzelmeket. A közösségben volt egy kisfiú, akit öccseként szeretett és vigyázott rá minden helyzetben. Ám az egyik napon, amikor az akkor 14 éves Karen elvitte a fiút egy közös csínyre, Chris-t elkapták. Karen hihetetlenül megrémült. Próbálta kiszabadítani a fiút, reménytelenül. Aztán végül végig kellett néznie, ahogy a kisfiút betuszkolják egy autóba, és elviszik. Azóta nem tud róla semmit… Karen gyakran sír miatta. Chris volt az egyetlen, aki miatt valaha is sírt. A lány a történtek után végtelenül kemény és határozott lett, de ez nem befolyásolta őt a tolvaj életben. Továbbra is kőkeményen végezte a dolgát, végig arra gondolva, hogy mindezt Chrisért teszi. És ez a gondolat adott neki erőt. Karen most 17 éves, és profi tolvaj. Könnyedén meg tud bármit szerezni.
Magas, vékony alkatú lány, teste akár a gumi, a legegyszerűbb mozdulatoktól kezdve képes a legbonyolultabbakra is. Haja s szemei egyaránt barnán ragyognak. Az ártatlan arc mögött azonban teljesen más személyiség lakozik…
|