Amina Meldis vagyok, 34 éve születtem Kubában. Édesanyám, Madlen belehalt a szülésbe. Halálát nem tudta feldolgozni az apám, aki ezek után idegileg összeroppant és képtelen volt rólam gondoskodni, így Madlen húgához, Zelinához kerültem, aki gyermekéveim alatt kegyetlenül, szolgaként bánt velem, ám mégis törődött velem, kezébe vette a tanításomat, amiért rendkívül hálás vagyok neki. Gazdag asszony volt, így soha semmiben nem szenvedtem hiányt. A velem egykorú gyerekek kiközösítettek, tünde mivoltom miatt. 8 éves koromtól kezdve késő esténként mindig kiszöktem, hogy találkozhassak más társaimmal, elsajátítsam a harcművészeteket és tudjak bánni fegyverekkel. Minden másnap fáradt voltam, nem végeztem el rendesen a tennivalóimat, ami egyre gyanúsabbá vált Zelinának. 11 éves voltam, mikor egyik este az összejövetelről tértem vissza, Zelina ott várt a szobámban. Tekintetében a végtelen harag tükröződött, aztán hirtelen kezemnél fogva rángatott a konyhába, mondva, hogy takarítsam ki a helyiséget. Mivel én már előtte kitakarítottam, nem értettem, hogy miért kér erre. Ekkor Zelina mindent, ami a keze ügyébe került a földre dobott, és a tányérok nagy csörömpöléssel értek földet, a fűszerek pedig szinte eltakarták a padlót. Habár a pokolra kívántam őt, engedelmeskedtem annak a szipirtyónak, mert csak a tanulásomat tartottam szem előtt.

14 évesen először lettem szerelmes. A fiú neve Juan volt. Szinte mindig utána áskálódtam, figyeltem minden lépését, és megpróbáltam magamra felhívni a figyelmét, ám az észre se vett engem. Fél éven keresztül próbálkoztam kimutatni az érzelmeimet, aztán feladtam a reményt. A tizennyolcadik születésnapomon Zelina megengedte, hogy egy napra szabad legyek. Ezt kihasználva rögtön sétálni indultam, hogy felfedezhessem a környéket –nappal is, hiszen eddig csak éjszakánként láthatta, amikor az összejövetelekre ment. Csodás idő volt aznap, épp egy parkban sétáltam, amikor megláttam egy fiút. A szívem hevesen kezdett verni, és úgy éreztem, mintha évek óta ismerném őt. Beszélgetni kezdtünk, aztán már észre se vettük, hogy vonzódásunk mindent elsöprő szerelemmé alakult át. Diego és én boldogok voltunk. Zelina már nem foglalkozott sokat velem, már nem parancsolgatott annyit, sőt, megengedte, hogy többet találkozzak Diegoval. Gyakran jött át hozzánk, így Zelina hamar megszokta a fiú jelenlétét a házban. 23 éves voltam, amikor a nap ragyogóan sütött, a hőmérő higanyszála pedig 31 fok fölé kúszott. A ház előtti kertben ültem egy padon, amikor Diego meglepetéssel állt elő: megkérte a kezem. Én persze egyből igent mondtam, s már nem kértem Zelina engedélyét és tanácsát. Egy évvel a leánykérés után titokban összeházasodtunk. Házasságunk kezdetén ritkábban találkoztunk, mert egy kicsit elhanyagoltam a tanulást, így szinte minden nap túlóráznom kellett, és volt úgy, hogy hajnalig el voltam foglalva a tanulmányaimmal. Még mindig nem árultuk el senkinek, hogy összeházasodtunk. Mikor kiderült, senki nem szólt semmit, jelezve, hogy elfogadják a döntésünket.

27 éves koromtól kezdve kezdtem egyre jobban kijönni a nénikémmel, s már rengetegszer dicsért meg, vagy kérte a véleményemet. 29 évesen Diego és én összeköltöztünk, s hétköznapjaink boldogan teltek. Habár egy nagy városban éltünk, én mindig vágytam a természet közelségére, s inkább egy csendes helyen éltem volna. Már korábban megtanultam lovagolni, így vettem egy lovat, amin minden hétvégén kilovagoltam egy közeli tisztásra, ahol mindig volt egy kis kósza szellő. Varázslatosnak tartottam azt a helyet, és szabadnak éreztem magam, mint a madár. Amikor tudtam, hétköznap is elmentem arra a helyre. 2 éve történt, hogy a férjem rejtélyes körülmények között meghalt. Darabokra tört a szívem. A kedvenc tisztásomon temettettem el. A szertartáson csak én voltam ott, s a szívemet szorongatta a fájdalom.

Most, 34 évesen úgy érzem, túl léptem az elvesztésén, és készen állok az újabb kalandokra*