Hannah

Babilónban születtem kre. 666-ban. Édesapám katona volt, születésem utáni harmadik évben, egy hódító hadjárat során vesztette életét. Édesanyám egyedül nevelt. Beteges volt, a munkát is alig bírta, és sajnos mire betöltöttem hatodik életévemet, már meghalt.

Ezek után az utcán éltem, itt kerestem magamnak ennivalót, mindig volt valaki, aki megszánt.

Az utcán ismerkedtem meg egy arab kereskedővel, Zerikával. Eleinte kedvesnek tűnt, és maga mellé vett. Együtt mentünk Egyiptom fővárosába, Memphisbe. Itt kezdett a sorsom tragikussá válni. Az ételért, azért a kevésért, amit enni kaptam, meg kellett dolgoznom. Zerika nem tűrt meg maga mellett, dolgozni küldött. Amikor nem hoztam pénzt haza, már nyúlt is a vesszőért, és megvert alaposan. Így tengettem napjaimat. Keserves két év volt mögöttem, amikor sorsom megváltozni látszott. Egy férfi szemtanúja volt az egyik verésemnek. Amikor már a vérem is kiserkent az ütések nyomán, odajött, és kérdőre vonta Zerikát, hogy az ő gyermeke vagyok e? Az arab erre nem tudott mit mondani, dühöngve és az öklét rázva odébb állt. A férfi felemelt a földről, rám mosolygott, és magával vitt.

Mire reggel felébredtem, egy puha ágyban találtam magam. Az ágyam szélén a furcsa idegen ült és mosolygott. Nem féltem tőle, de mégis olyan idegennek éreztem a közelségét. Hálás voltam neki azért, amiért elhozott az arabtól, ezzel megmentve az életemet.

A férfi neve Anthon volt. Ahogy teltek a hetek egyre jobban összeismerkedtünk. Ő tudós volt, csillagász. Lányaként nevelt, és én apámként szerettem őt. Taníttatott olvasni, írni, és amikor betöltöttem a tizenkettedik életévemet, saját maga kezdte el a matematikát, a csillagászatot és az orvostudományt tanítani. Mindig azt mondta, hogy az istenek segítenek bennünket, hogy előre haladhassunk. Boldogan teltek a napjaink, amikor egy pap, árulással vádolta meg nevelőmet. Nem maradhattunk, hajót béreltünk és meg sem álltunk Athén városáig.

Új ország, még több tudás. Megismerkedtem a művészetek különböző ágaival, a szobrászattal, a festészettel, és ami szívemhez még ma is közel áll, a költészettel. Anthon itt is vagyonos embernek számított, az arisztokrácia örömmel fogadta őt, és hallgatta meg véleményeit a politikai és egyéb kérdésekben. A görög nyelvet gyorsan elsajátítottam, és kivételes tudásra tehettem szert Euterpé tanításai segítségével.

Kre. 642-ben Anthon magához hivatott. Komor volt az arca, egy pillanatra megijedtem tőle. Elmondta nekem, hogy veszélyben van az élete, és beavatott ama rejtélyes tudományba, ami az ő életét ötvözte… a vámpírság művészetébe. Elmondott mindent, amit csak nekem, mint tanítványának tudnom kellett, aztán ezt a tudást vérünk egyesítésével is megerősítette. Vért adott nekem, vámpír lettem. A mai napig nem tudom elfelejteni, milyen finom volt a vére, amikor én azt ízleltem!

Ezek után nem maradhatott velem sokáig. Egy hónapig tanított. Ez alatt az idő alatt elsajátítottam azt a tudást, ami ekkortól a vérem miatt, már szabadott volt. Az árnyjárás fajtám egyik megbecsült, és halálos képessége. Ezen tudás az akarattól függ. Azon vámpírok, kik rendelkeznek ezzel, életre keltik, irányítják a sötétséget (az árnyékokat) - a klán doktrínái szerint ez a sötétség nem más, mint a vámpírlélek anyaga, amit a vámpírrá válás megerősített és megrontott.

A hónap eltelte után atyám magamra hagyott, mert Uralkodóként szólította a kötelesség, hiszen harcban álltunk a várfarkasokkal.

Én, új képességeimmel felszerelkezve útnak indultam, hogy megismerjem a világot, és a benne élő fajtársaimmal felvegyem a kapcsolatot. Nem minden sikerült a terveim szerint. Sok helyen ellenségesen fogadtak, és az életemre törtek. Ifjúként lebecsültek engem, és a véremet akarták. Ezek az évek megedzettek fizikailag. Meg kellett védenem magam, mind az emberekkel, mind a vámpírokkal szemben. Újra tanulásba fogtam, hogy járatos legyek a háború nemes művészeteiben. Ebben segítségemre volt gyorsaságom és veleszületett ügyességem, így könnyedén képes voltam a nálam erősebb ellenfeleket is szétszabdalni, mielőtt azok egyetlen erőteljes csapást rámérhetnének. Amikor pedig harci képességeimet a Lasombrák sötétség feletti uralmával párosítottam, valóban szörnyű ellenféllé váltam.

Évszázadok teltek el úgy, hogy én jártam a világot, és Anthonról semmit nem tudtam.

Ezen évek alatt kapcsolataimat építettem ki, és azokat ápoltam. Rengeteg barátra tettem szert, ahogy múltak az évek, és már nem számítottam ifjúnak. Beleilleszkedtem az emberek világába vámpírként. Ott voltam a győztes csatákban, és ott voltam, mikor a halottainkat egymásra hányva temették el. Láttam nagy embereket megszületni és kormányozni, és láttam a bukásukat.

Egyik utam Rómába vezetett, itt találkoztam ismét Anthonnal, aki mit sem törődött az idő múlásával, oly szeretve fogadott, mintha el sem ment volna. Együtt maradtunk. És egymásba szerettünk. Ám minden jónak vége szakad egyszer. Tekintélyes vámpír voltam ugyan, de vérem még forrongott, így elhagytam atyámat, aki annyira szeretett, hogy nem tagadott meg, így miután rájöttem mekkorát tévedtem ezzel a lépésemmel, ugyan nem voltunk többet egy pár, de gyermekeként bánt velem.

Ez után ismét elszakadtunk. Engem kihelyezett orosz földekre hercegnek. Az itt töltött évszázadok sorsom alakulásának támpillérjeivé váltak. Köztudott, hogy orosz földön soha nem tűrték meg az újakat, az idegeneket, főleg nem, ha az illető nő. Hercegként az volt a dolgom, hogy megvédjem domíniumom területét a betolakodóktól, és tartsam a politikai kapcsolatot. Nem voltam könnyű helyzetben, de segítséget a büszkeségem miatt soha nem kértem. Ezen a helyen találkoztam fajtársaim mérhetetlen gyűlöletével a legnagyobb mennyiségben. Legelső harcom majdnem az életembe került, de megmaradtam. Hetekig tartott, mire felgyógyultam és ismét végezhettem tisztségemhez méltó feladataimat. A sok küzdelem, és vér ára az lett, hogy hosszú idő elteltével, végre sikerült egy kis tiszteletet kifacsarni a környező hercegektől. Én magam mind fizikailag, mind szellemileg megerősödtem. Képesnek éreztem magam, hogy én is mesterré váljak, így magam mellé vettem egy ifjú lányt a közeli faluból. A neve Liona volt. Ő lett az első gyermekem, aki azóta is megrendíthetetlen hűséggel, és tisztelettel szolgál. Ezek után elcsendesültek az évek…

Sokáig vártam arra, hogy hírt kapjak atyám felől. Elsuhantak fölöttem az évek, és körülöttem az emberek világa összeomlani látszott. Az első és második világháborút tömeges veszteségek árán, de sikerült fajomnak túlvészelni, hercegségemen belül sok volt a halott. A második világháborúban adtam vért második gyermekemnek… a neve David volt. Megsebesült a harcmezőn, és segítségért könyörgött… megsajnáltam, de az életét csak emberi mivoltának feladásával menthettem meg. Szerettem Davidet… de sajnos… hatalmam áldozata lett. Nekem, mint hercegnek sok riválisom volt, így egy bérgyilkos megölte a fiamat, kinek haláláért 18 vámpír lakolt. Szomorúságom elveszett az idő homályában.

Domíniumomat nem hagytam el a 2002-ig, amikor is, magához hívatott atyám.

Ekkor éppen Angliában tartózkodott, így utam is oda vezetett. Anthon évei meghaladták a 4000 évet, szemei fáradtak, és meggyötörtek voltak. Tudtam, hogy valami fontosat akar nekem mondani… így is volt. Sokáig beszélgettünk az elmúlt évszázadokról, a gyermekeimről, de az ő tetteit soha nem említette. Láttam rajta, hogy belefáradt az uralkodásba… nem mondta így ki nyíltan a szemembe… de én biztos voltam benne, hogy ez van az idehívatásom hátterében. A hatalmat nem adta ki a kezéből, csak halála esetén jöhettem volna számításba, de fontos politikai, és gazdasági dolgokról, valamit a vámpírtársadalom hibáiról, és jövőbeli megpróbáltatásairól is szó esett.

Egy évet töltöttem mellette, amikor menni kellett… megint. Én is útra keltem, és régi kapcsolataimat felelevenítve bejártam a világot.

2003-ban Budapestre érkeztem, és az itt lévő herceg szívélyesen fogadott, így áthelyeztem székhelyemet ide, és letelepedtem. Ebben az évben ismerkedtem meg, (mint utóbb kiderült, nagyon régi szálakra visszavezetve egyik rokonommal), akit 2006-ban tettem vámpírrá. Rá két évvel a Pesti herceg meghalt, és én kaptam meg atyámtól a hercegséget, ezt a domíniumot egy korridoron keresztül csatoltam össze az orosz földeken lévővel, amely területileg meghaladta ennek a kétszeresét. 2005-ben új gyermekeim száma meg növekedett. Az egyikük rá nem termettsége okozta majdnem a halálomat. A tárgyalás, és a büntetésem elvégzése után, atyám árulás áldozata lett, Oroszországban ölte meg őt egy horda felbérelt vámpír, emlékét nem feledem. Árulóit kivégeztettem.

Hannah