A nevem Hinda Vichi!

 Angliában Cambridge-ben születtem 19 éve. Szüleim A Cambridge-i egyetemen voltak tanárok. Mindketten archeológusok, és emiatt sokat utaztak. Gyakran hívták őket külföldre, hogy bizonyos újabb, érdekesebb leletekkel kapcsolatban kikérjék a véleményüket. Ilyenkor engem házvezetőnőnkre bíztak, egy svéd származású szigorú matrónára, aki szerint a gyereknek csendben kell ülni a sarokban mozdulatlanul. Gyűlöltem vele lenni, és pici koromtól könyörögtem szüleimnek, hogy vigyenek magukkal útjaikra, de soha nem teljesítették a kérésemet.

Egy alkalommal, amikor nyolc éves voltam, szüleimet Mexikóba hívták. Elutaztak ismét, és én keserves egy hónapig vártam visszatértüket. Azon a napon, melyen meg kellett volna érkezniük, nagyon izgatott voltam, egyrészt mert örültem, hogy viszontláthatom őket, másrészt mert másnap volt a születésnapom, és vártam, hogy Mexikóból milyen különleges ajándékot hoznak nekem. Egyszercsak megszólalt a telefon a nappalinkban, és láttam, hogy házvezetőnőnk arca elsápad, majd letette a telefont, és szokatlan kedvességgel magához húzott. Elmondta, hogy a repülő, melyen szüleim utaztak hazafelé, lezuhant, és a fedélzeten mindenki meghalt.

Rémisztő napok következtek. Nem tudtam mi lesz velem, és házvezetőnőnk sem sokat foglalkozott velem, hiszen tudta, hogy fizetést már senkitől nem fog kapni ezért. Végül egy férfi érkezett a házunkba, és apám barátjaként és kollegájaként mutatkozott be. Eldorph Morterousnak hívták, és okmányokkal igazolta, hogy apám rá bízta nevelésemet, és örökségem kezelését, ha vele és anyámmal valami baj történne.

Morterous magához vett. Kedves családja volt, egy mosolygós felesége, és csecsemő korú kislánya, Nina. Rengeteget voltam együtt Ninával, és nagyon megszerettem. A furcsa csak az volt, hogy Eldorphot mindig csak sötétedés után láthattam, és soha senki nem magyarázta meg nekem, hogy merre járt. Felesége, Inez, nagyon kedves volt, és állandóan mosolygott, de gyakran felfedeztem rajta a szomorúság jeleit. Ha rákérdeztem, mindig letagadta, és vidámságot erőltetett magára.

Morterouséknál kedves, szerető családra találtam. Egy napon azonban saját kislányukkal együtt otthon hagytak, és elindultak valahová. Eldorph a szemembe nézett mielőtt elment, és rámbízta Ninát arra az esetre, ha nem térnének vissza. Ekkor már tizennégy éves voltam, Nina pedig nyolc. Épp annyi, mint én, mikor elvesztettem a szüleimet. Eldorph átadott egy borítékot azzal az utasítással, hogy csak akkor bontsam ki, ha ők nem térnének vissza egy héten belül…soha nem tértek vissza.

Egy hét múlva felbontottam a borítékot, és elolvastam a benne található írásokat. Elképedtem a tartalmukon. Kiderült, hogy Nevelőapám vámpír, és Feleségével együtt azért mentek el, mert egy másik vámpír meg akarta ölni őket, és féltek, hogy ha itt támad, Nina és én is veszélybe kerülünk. A harc kimenetele kétséges volt, és mostanra nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nevelőszüleim  alul maradtak. Vonakodva bár, de felvilágosítottam Ninát arról, hogy szülei meghaltak, és magunk maradtunk. Újra kezdtük az életünket. Pénznek nem voltunk híján, és Eldorph arról is gondoskodott, hogy megbízottjai kezeljék vagyonunkat a mi javunkra.

 Nina és és nagyon jó barátnők lettünk. Én azonban nem adtam fel, hogy megtaláljam szülei gyilkosát. Nyomoztam a vámpírok után, de néhány regényen, és egymásnak ellent mondó ezoterikus könyvön kívül mást nem találtam róluk. Végül évekig tartó munkával kinyomoztam, hogy Eldorph és Inez azon a kérdéses napon Skóciába utaztak egy kis faluba, és elhatároztam, hogy követem a nyomukat. Addigra felnőttem huszonegy éves voltam, és Nina a tizenötödiket töltötte be. Úgy hagytam magamra, ahogy Eldorphék engem. Gondoskodtam róla, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, és hogy ha nem térnék vissza, vagyonomat ő örökölje. Rábíztam én is egy borítékot arra az esetre, ha nem térnék vissza három hónapon belül, és nevelőapám nyomába eredtem.

Megtaláltam a skóciai falut, és a fogadót, ahol megszálltak. Olyan embert azonban, aki emlékezett volna rájuk, a hosszú évek elteltével nem leltem, egy öreg kivételével, aki felfigyelt Eldorph és egy másik férfi különös szokására akkoriban, hogy csak éjszakánként jöttek elő szobájukból. Elmondta azt is, hogy Inez gyakran ült egyedül a fogadóban, és mindig nagyon szomorú volt. Kikérdeztem az ismeretlen férfiról, de nem tudott róla semmit, csak hogy a nevelőszüleim melletti szobában lakott. A fogadósnak azonban meg voltak a régi nyilvántartásai, és egy tekintélyesebb összeg ellenében hajlandó volt megmutatni nekem. Megtaláltam a férfi nevét, és akkori elérhetőségét Németországban, Görlitzben. Habozás nélkül utána indultam.

Görlitzbe érve folyamatosan tudakozódtam felőle, és kiderült, hogy befolyásos üzletember hírében áll, de találkozóit mindig napnyugta utánra teszi. Megkerestem a titkárnőjét, és időpontot kértem tőle, de csak hetekkel későbbre tudott adni. Berendezkedtem egy elegáns szállodában, és addig is a várost jártam, és múzeumokat látogattam. Egy napon egy kis utcában sétálta hazafelé egy bárból, egy-két órával napnyugta után, mikor egy sötét árnyék elállta az utamat. Eldorph és Inez gyilkosa volt. Ezt nyíltan a tudomásomra is hozta, és megfenyegetett, hogy ha tovább járok utána, ugyanúgy végzem, mint nevelőszüleim. Titok maradt előttem, miért nem ölt meg rögtön. Én azonban kihasználtam. Tudtam, hogy vámpír, és körültekintően kell eljárnom, de mindenáron meg akartam ölni. Gazdag voltam. Hivatásos terroristákat fogadtam, és egy éjszaka felrobbantattam velük ellenfelem limuzinját, mikor ő is benne tartózkodott. Néztem, ahogy a kocsi kiég, és az ő teste szénné ég.

Megnyugodva tértem haza, de a Ninával megbeszélt határidőből alaposan kicsúsztam. Mikor hazaértem, kiderült, hogy Nina felbontotta levelemet, és tévesen arra a következtetésre jutott, hogy én is vámpír vagyok, ám mivel nem tértem vissza időre, azt hitte, meghaltam. Elindult vámpírokat keresni, hogy nyomdokomba lépjen. Hónapokig kerestem, mire megtudtam, hogy Darkmoonba ment, és követtem őt.

Jelenleg 22 éves barna hajú, barnaszemű nő vagyok. Vámpírrá szeretnék válni. Nina miatt, Eldorph miatt, de leginkább önmagam miatt. Önfejűségem és makacsságom ismerőseim körében közismert, így biztos vagyok benne, hogy el fogom érni, amit akarok.