Pandora
2007.06.26. 11:04
A nevem Pandora, csak ennyi, mert annyi nevet kaptam alig 21 év alatt, hogy inkább csak ezt használom.
Hogy miért Pandora?
Hóbortos szüleimnek köszönhetem, akiket lenyűgözött a Pandora szelencéjéről szóló legenda.
1984. október 23.-án születtem Skóciában. Apám régész, anyám egyetemi történelem tanár és regényíró volt. Olaszországban jártak egyetemre, ott ismerkedtek meg és tanulmányaik végeztével Skóciába költöztek.
8 éves voltam, mikor Egyiptomba költöztünk, mert apám ott kapott munkát.
Bejártuk Afrikát Egyiptomtól egészen le Fokvárosig, egy ősi szöveg miatt, amit apám egyik ásatásán talált.
Néhány elszigetelt törzsnél szájról szájra járta egy különös történet azokról, akik félik a nap sugarait, és vérrel táplálkoznak.
Szüleim sajnos már nem tudták megfejteni a rejtélyt...
10 éves voltam mikor két falu közötti úton a nyílt szavannán egy oroszlán falka széttépte őket, közben testükkel engem védtek, akit igazából kiszemeltek kajának.
Fokvárosba szállítottak egy kórházba. Az egyik nősténynek sikerült a közelembe férkőznie és a hátamat végighasítania éles karmaival. Az orvosok csodálkoztak, hogy én élve megúsztam és a gerincem sem sérült meg a hátamat keresztben kettészelő karomnyomoktól.
Árvaházba kerültem, de szép kislány voltam így hamar örökbe fogadtak.
Depresszióba estem, egész nap csak feküdtem és bámultam a plafont. Ezt megunva mostoháim visszavittek az árvaházba.
Egy éven át ismétlődött ez: hamar örökbe fogadtak, majd kb. 1 hónap után visszakerültem az árvaházba. Az áttörés 11 éves koromban történt.
Éppen megint az árvaház falai között aszalódtam mikor magamhoz tértem. Megszöktem még aznap és Fokváros utcáit jártam.
Egy kis utcában aztán elkezdődött egy 6 évig tartó rémálom.
Emberkereskedőkbe botlottam.
Szaúd-Arábiába vittek és eladtak egy milliárdos 89 éves pedofil hercegnek.
Nem sokáig maradtunk ebben az országban, fogvatartóm világot akart látni. 17 éves koromig tényleg mindenütt jártam és mindent láttam.
A herceg örökbe fogadott, hogy így „legalizálja” a „kapcsolatunkat”. Hát igen, Európában nem egy kérdés felmerült volna velem kapcsolatban…
Többször meg akartam szökni tőle, de a szolgái nem csak vigyáztak rám, hanem megakadályozták, hogy elszökhessek.
Amikor éppen nem szexuálisan zaklatott egész jól megvoltam. A legjobb magántanárokkal tanítatott. Mindent megvett nekem, amit csak kívántam és bárhová elvitt. Minden kívánságom teljesült… bizonyára így próbált könnyíteni a lelkifurdalásán, már ha volt neki…
17 voltam mikor kínzómnak megromlott az egészsége, de addigra belém szeretett.
Orvosai pihenést írtak neki elő, így egy francia kis vidéki kastélyba költöztünk. Alig 2 hónap múlva meghalt.
Tudni kell róla, hogy nem voltak gyerekei, rokonsága 3 bátyjából állt, akik halálával a gyámjaim lettek.
Hát velük meggyűlt a bajom!
Nagyon nem tetszett nekik, hogy rám, az örökbefogadott lányára hagyta milliárdjait, cégeit, ingatlanjait, magánrepülőit, luxusautóit és minden ingóságát.
Hónapokig elhúzódó pereskedésbe kezdtünk, aminek az vetet véget, hogy meguntam „rokonaimmal” a harcot és felfogadtam egy bérgyilkost, hogy ölje meg „nagybátyáimat” balesetnek álcázva.
Egy sztriptíz bárból jövet egy kamion oldalról telibe találta a limuzinukat… mondanom sem kell, hogy a fogaik alapján azonosították őket, mert a felismerhetetlenségig összeroncsolódott limuzinból csak darabokban tudták kiszedni őket, már ami nem az autón kívül landolt…
Megoldódott a probléma, a bíróság a baleset miatt kénytelen volt egyértelműen nekem ítélni az örökségemet, amit minden kétséget kizáróan meg is érdemlek a szenvedéseimért cserébe.
Na de térjünk vissza egy kicsit a most már kávéscsészében is elférő „nagybátyáimra”.
Úgy néz ki eléggé selejtes vérvonal volt az övék, mert „mostohaapámhoz” hasonlóan ők is gyermektelenek voltak.
Mint egyetlen élő „rokon” én örököltem a vagyonukat. (Ha ezt tudom, mondanom sem kell, hogy már az első héten moslékot csináltatok belőlük…)
Mire ez a tortúra véget ért betöltöttem a 18. évemet is. Skóciába költöztem és belevetettem magam a cégeim üzleti életébe.
20 évesen, mikorra már tízszeresére növeltem a vagyonomat visszatértem Afrikába, hogy ott folytassam ameddig szüleim jutottak.
Nem elhanyagolható vagyonomnak köszönhetően megtaláltam jegyzeteiket.
Hamar rájöttem, hogy a lények csakis vámpírok lehetnek. Két nyomra akadtam, egy ősrégire és egy frissebbre. Az utóbbit követtem, egészen Európáig, ahol megszakadtak.
Alig egy hónapja ismét rájuk bukkantam. Három vámpírnőre, őket követtem Európáig. Az egyik Agatha Moon volt.
Első benyomásra egy szexi vad csaj vagyok. Az átélt élmények ellenére sűrűn váltogatom a hímeket…
160 cm magas, karcsú vagyok nagy mellekkel :P Hosszú barna hajam van és vakítóan fehér bőröm. Hosszú feketére lakkozott körmeim vannak.
Szemem kék színű, az ártatlan tekintetem mélyén látszik az örökre beleivódott fájdalom…
Koromhoz képest érettebb, kegyetlenebb és kíméletlenebb vagyok másokhoz képest. Szadista hajlamaim valószínűleg a herceggel töltött évek során alakultak ki. Harcos és uralkodó típus vagyok. Gyakran használom az iróniát.
Átlag fekete bőr csípőnadrágot és kihívó tipikus tenyérnyi mélyen kivágott toppokat hordok bőr csizmával. A toppok fekete bőrből vagy piros pamutból vannak. Fehérneműt átlag nem hordok…
A szememet fekete tussal emelem ki.
Dohányzom, van egy köldök pearcingem és néhány tetoválásom. A hátamon a karmolás begyógyult, de még így is halványan látszanak a hegek. Ezt nagyjából elfedi a gerincem mentén végigfutó tetoválás, egy leveles indás futórózsa, ami csípőmnél indul és a két lapockámnál ér véget egy teljesen kinyílt rózsával, amire rátekeredet egy kígyó. A bal bokámon ugyan ez a motívum a rózsa és kígyó szintén megtalálható…
Imádom a rock zenét és kedvenc íróm J. K. Rowling a Harry Potter sorozattal és természetesen a vámpírokról szóló könyvek. Szeretem az éjszakát.
Pandora (alias Hesztia Lestrange)
Ezúton kérném mihamarabbi vámpírrá tételemet, vérfarkas csak a testemen át, kaja meg aztán végkép nem lennék…
|